Magunkról

Az Ifjú Tehetségek Társulata (ITT) 2008-ban alakult tehetséges és a kultúráért tenni akaró fiatalokból. Első produkciónk a 2008.augusztus 20-án előadott élő zenés István a király rockopera volt, melyet szeptemberben a Város napi ünnepségen újból bemutattunk. Mindkét előadást hatalmas siker övezte és 2009-ben Szerbiában, Bácskossuthfalván is előadtuk a darabot. Azóta több rendezvényen is felléptünk (Gulyás-rekord, Múzeumok éjszakája, Musical est, karácsonyi rendezvény, stb.). A következő nagy lépést a 2010 decemberében bemutatott Elisabeth musical jelentette, melyet, több mint féléves munka előzött meg. A produkció hatalmas érdeklődésre tartott számot és a szakadó hó ellenére is teltházas előadást produkáltunk.

Természetesen a társulat tagjai közül sokan nem 2008-ban kezdték a zenével kapcsolatos tevékenységet. Számos produkcióban szerepeltünk már (korábbi István a király előadások, Kőműves Kelemen rock ballada, Kiátkozott rockopera, Egri csillagok musical és különböző zenekarok, szóló produkciók).

Munkánk nem lenne sikeres, ha társulatunk tagjai nem szívvel lélekkel dolgoznának egy-egy produkció megvalósításában. Reméljük még sokáig színesíthetjük városunk kulturális életét! Együtt!


 

2012. június 13-án Kétpón a VII. Alföldi Betyárétel Föző Fesztiválon adtuk elő az István a király című rockoperát. A nézők között jelen volt Varga Miklós művész úr, aki elismerően nyilatkozott az előadásról. A rockopera után közösen énekeltük el a Székely himnuszt.